Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ - Hiányszakma

Rezidens Ösztöndíj Program

Módosítás: 2016. május 06
Közzététel: 2016.május 6.

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 90/2016. (IV. 29.) Korm. rendelet 2016. május 1-jei hatállyal változtatott a rezidens ösztöndíjas kifizetések rendszerén. A módosítással lehetővé vált, hogy az ösztöndíjas rezidens maga is leigazolhassa saját szakképzésének teljesítését – eddig erre nem volt lehetősége – a tárgyhónapot követő hónap első munkanapjától, amely igazolás megtételét követően az ENKK meg tudja kezdeni az ösztöndíj utalását, függetlenül attól, hogy a képzőhelyétől vagy a szakképzését koordináló egyetemétől a szakképzés teljesítésének igazolásai beérkeztek-e vagy sem.  A fent említett jogszabály módosításig kizárólag a képzőhelyi és egyetemi teljesítés igazolások beérkezését követően volt lehetőség az ösztöndíjak folyósítására, így előfordulhatott, hogy bizonyos esetekben a rezidensek csúszással juthattak hozzá az ösztöndíjukhoz. A jogszabály módosítás és az elektronikus jelentő felület kialakításával lehetőség nyílik az ösztöndíjak csúszás nélküli folyósítására.  A Markusovszky Lajos, a Than Károly, a Méhes Károly, a Gábor Aurél és a Hiányszakmás ösztöndíjas rezidensek az alábbi linken (http://rezidensosztondij.enkk.hu/) tudnak először regisztrálni, majd tájékozódni a felület használatáról, illetve az alábbi helyen olvashatják tájékoztatónkat a Rezidens Ösztöndíjas Programmal kapcsolatban.

Szakorvosjelöltek számára meghirdetett ösztöndíj pályázat eredménye - Hiányszakmás ösztöndíj

Módosítás: 2016. március 07

A Hiányszakmás ösztöndíj pályázatok bírálata céljából létrehozott bizottság döntése alapján az alábbi linken található listában szereplő jelöltek nyerték el az ösztöndíjat.

Hiányszakmás ösztöndíj

Minden sikeres pályázónak gratulálunk.