ÁEEK | Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság - Főigazgatóság

Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program” elnevezésű projektje ismét várja az érettségivel rendelkező, iskolarendszerű OKJ szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók pályázatait.
 
Megjelent az „Ápoló leszek” ösztöndíjas programban való részvételre vonatkozó 2019/2020. II. félévi pályázati felhívásunk, amelyet az érettségivel rendelkező, iskolarendszerű, nappali vagy esti munkarendben egészségügyi szakképesítésre felkészítő OKJ szakképzésben azon tanulók számára hirdetünk meg, akik a pályázatban megjelölt szakképesítésüket 2021.12.31-ig megszerzik.
 
Pályázatot 2020.02.18-tól 2020.03.31-ig van lehetőség benyújtani. 
 
A pályázat célja, hogy a szakdolgozói utánpótlást ösztöndíjjal segítse, ezáltal hozzájáruljon a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámának növeléséhez. A támogatás legfontosabb feltétele, hogy a tanulóknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell a megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.
 
A Széchenyi 2020 programban több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt részeként várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.
 
További információ az aktuális ösztöndíjas pályázati lehetőségről itt érhető el.

Ösztöndíj nyertesek

Tisztelt Ösztöndíj Pályázók!
 
A Rezidens Ösztöndíj Bíráló Bizottság az alábbi táblázatokban szereplő ösztöndíj pályázatokat találta támogathatónak.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ösztöndíj-szerződések 45 napon belül kerülnek kipostázásra a pályázatban megadott tartózkodási címekre.
A szerződéseket tértivevényes levéllel küldjük meg, ezért kérjük, hogy figyeljék a postájukat, a postai értesítéseiket.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ösztöndíj folyósításának feltétele a választott egyetemmel kötött szakképzési szerződés ÁEEK felé igazolt megléte.
Amennyiben fentiekkel kapcsolatosan további kérdéseik lennének, kérjük, azt e-mailben küldjék meg a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Kérjük továbbá, hogy levelükbe minden esetben írják bele pecsétszámukat, illetve elsődleges képzőhelyük megnevezését.
 

Gábor Aurél ösztöndíj nyertesek
Hiányszakmás ösztöndíj nyertesek
Markusovszky ösztöndíj nyertesek
Méhes Károly ösztöndíj nyertesek
Than Károly ösztöndíj nyertesek

ÁEEK EFF Szakképzés Támogatási Főosztály

2020-ban az akkreditált képzőhelyek (egészségügyi szolgáltatók) által betöltendő üres rezidensi álláshelyek száma szakképesítés szerinti bontásban

A táblázatot ide kattintva érheti el.

Rezidens Támogatási Program Ösztöndíjainak pályázati felhívásai

Tisztelt Rezidensek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a támogatott szakképzésben résztvevő jelöltek részére a mai napon meghirdeti

  • a szakorvosjelöltek részére kiírt Markusovszky Lajos Ösztöndíjat,
  • a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek részére kiírt Méhes Károly Ösztöndíjat,
  • az oxyológia és sürgősségi orvostan szakorvosjelöltek részére kiírt Gábor Aurél Ösztöndíjat,
  • a honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem orvostan szakorvos jelöltek részére kiírt Flór Ferenc Ösztöndíjat,
  • a szakgyógyszerész-jelöltek részére kiírt Than Károly Ösztöndíjat, valamint
  • a hiányszakmás képzésben résztvevők részére kiírt Ösztöndíjat.

Az ösztöndíjak kiírások az alábbi linkeken érhetőek el:

Markusovszky Lajos ösztöndíj kiírás
Méhes Károly ösztöndíj kiírás
Gábor Aurél ösztöndíj kiírás
Hiányszakmás ösztöndíj kiírás
Than Károly ösztöndíj kiírás
Flór Ferenc Ösztöndíj kiírás

A pályázati adatlap – regisztrációt követően – kitölthető a következő linkre kattintva (http://rezidens.enkk.hu), ahol az adatlap kitöltéséhez segítséget nyújtó útmutató is megtalálható.

A pályázatok benyújtásának határideje 2020. január 17. A határidő jogvesztő, a leteltét követően benyújtott pályázatok elfogadására, a késedelem igazolására, vagy méltányossági eljárás lefolytatására nincs mód. Az előzetesen elektronikus úton kitöltött, kinyomtatott és aláírt pályázatot postai úton vagy személyesen, magyar nyelven lehet beküldeni a pályázatkezelő szervhez az alábbi címre:

Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Szakképzés Támogatási Főosztály
Levélcím: 1085 Budapest, Horánszky u. 24.

A postai úton is megküldendő pályázati adatlapok esetében a benyújtás határideje szempontjából a postára adás napja számít. Személyesen benyújtható hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30-ig, pénteken 8.00-14.00-ig az ÁEEK Szakképzés Támogatási Főosztályán, 1085 Budapest, Horánszky u. 24., II. emelet 202-es iroda.

Tisztelettel:
Állami Egészségügyi Ellátó Központ