OKFŐ - főoldal

Az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának érvényességi ideje

Tisztelt Ügyfelünk!

A Kormány 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelete értelmében, ha az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának érvényességi ideje 2020. november 4-én, vagy azt követően, a Kormány által kihirdetett, jelenleg hatályos veszélyhelyzet időtartama alatt jár le, a nyilvántartás érvényességi ideje a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényes.

A rendelet értelmében az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni, az érvényesség a jogszabály erejénél fogva, a fent részletezett időtartammal meghosszabbodik.

OKFŐ Nyilvántartási és Képzéstámogatási Főosztály

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés 2021. évi keretszámai

Tisztelt Képzőhelyek!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése alapján meghatározta a 2021. évi keretszámokat, valamint a hiányszakmák körét.

A 2021. évi keretszámokról szóló tájékoztató ezen a linken érhető el.

Tisztelettel:
Állami Egészségügyi Ellátó Központ

2021. évi rezidensi keretszám pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató

Tisztelt Képzőhelyek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a mai napon az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 18. §-a alapján pályázatot hirdet a 2021. évre kihirdetett egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési keretszámok betöltése érdekében.

1. Az általános szakorvosi keretszám pályázati kiírása az alábbi linken érhető el, a pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap a következő helyről tölthető le.

2. A kiemelt szakorvosi szakmák (plasztikai- és égés-sebészet) pályázati kiírása az alábbi linken érhető el, a pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap a
következő helyről tölthető le.

3. A házi gyermekorvosi utánpótlás célját szolgáló keretszám pályázati kiírása az alábbi linken érhető el, a pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap a következő helyről tölthető le.

4. A kórházi-klinikai szakgyógyszerészi képzés keretszámának pályázati kiírása az alábbi linken érhető el, a pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap a következő helyről tölthető le.

5. A szakfogorvosi képzés keretszámának pályázati kiírása az alábbi linken érhető el, a pályázat benyújtásához szükséges pályázati adatlap a
következő helyről tölthető le.

A pályázatok beadási határideje: 2021. január 15.. A határidő jogvesztő, a leteltét követően benyújtott pályázatok elfogadására, a késedelem igazolására, vagy méltányossági eljárás lefolytatására nincs mód. A pályázatot postai úton vagy személyesen, magyar nyelven lehet beküldeni a pályázatkezelő szervhez az alábbi címre:

Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Szakképzés Támogatási Főosztály
Levélcím: 1444 Budapest, Pf. 270

A postai úton is megküldendő pályázati adatlapok esetében a benyújtás határideje szempontjából a postára adás napja számít. A pályázatokat elektronikus úton is kérjük megküldeni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

Tisztelettel:
Állami Egészségügyi Ellátó Központ

Tájékoztatás a COVID-19 távoktatási program újraindulásáról

Tisztelt Egészségügyi Intézményvezető Úr/Úrhölgy!

A SARS-CoV-2 fertőzöttek számának exponenciális emelkedésére és az egészségügyi szakemberek egyre nagyobb számú kirendelésére tekintettel szükségesnek tartom felhívni a figyelmet a https://tavoktatas.aeek.hu portálon a 2020. szeptember 28-tól újraindult, és jelenleg is elérhető távoktatási programokra.

A COVID távoktatási kurzusok három szinten, orvosok, ápolók és egészségügyi felsőoktatásba járó hallgatók, valamint a szakirányú végzettséggel nem rendelkező önkéntes segédápolók részéreB-learning formában dolgozza fel a korona vírus fertőzöttek ellátását.

A meghirdetett program elméleti és gyakorlati elemekből tevődik össze, az elméleti tananyag elsajátítása elektronikus teszt kitöltésével zárul. A gyakorlati felkészítés a kijelölt egészségügyi szolgáltatók intenzív osztályain valósul meg.A két képzési elem együttes, sikeres teljesítése megfelel a szakdolgozók esetében a kötelező szakmacsoportos, az orvosok esetében a kötelező szinten tartó továbbképzés kritériumának.

A távoktatási portálon található tananyagok a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az orvosképzést folytató egyetemek és a COVID-19 fertőzött betegek ellátására kijelölt járványkórházak bevonásával aktualizálásra kerültek. A felületen – a jó gyakorlatok átvétele céljából - rendelkezésre bocsátjuk a COVID ellátásban közreműködő intézmények által megküldött helyi eljárásrendet is. A korábban regisztrált és a programot sikeresen teljesítők számára a felületen található megújult tananyagok továbbra is elérhetőek, számukra a zárótesztet és a gyakorlati felkészítést nem szükséges teljesíteni.

Azon egészségügyi intézmények számára, amelyek nem rendelkeznek intenzív osztállyal, az elektronikus felületen közzétettük azoknak az intézményeknek az elérhetőségét, amelyek a COVID távoktatás gyakorlati felkészítéséhez vállalták más intézmények munkatársainak felkészítését.

A COVID távoktatás szervezése és koordinációja az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) hatáskörébe tartozik, COVID továbbképzésre kizárólag a jelzett https://tavoktatas.aeek.hu távoktatási portálonkeresztül lehet jelentkezni, ennek működtetése tartozik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság hatáskörébe.

A távoktatási programok ismételt elérhetőségéről, aktualizálásáról szóló jelen tájékoztató felhívást az EMMI kérésére ajánlom szíves figyelmükbe, segítséget nyújtva a járvány elleni sikeres küzdelemhez.

Segítő együttműködését, szakmai munkáját ezúton is köszönöm!

Budapest, 2020. november 17.

Tisztelettel:
ÁEEK-EFF